Illat: feketeribizli, pörkölt maláta
Hab: masszív, drapp
Szín: fekete
A kötelező kör, hogy az Esthajnal a Szent András Sörfőzde hagyományos erős barna karácsonyi söre, melyben minden évben van valami csavar. Hol duplabak, hol porter, vagy stout, de mindig kap valami extrát is, mint idén a feketeribizli, tavaly sárgabarack, de volt már borókás, vagy teás is.
Két hete már ittam egy ajándékba kapott üveggel, de nem tudtam róla írni, annyira mellbevágóan áfonyás volt, hogy a balti porter csak pillanatokra villant fel benne. Az 5% gyümölcs jóval többnek érződött. Szerencsére úgy néz ki, egyszerűen túl hamar ittam, mert nem hagyott nyugodni a dolog és beszereztem még egyet és láss csodát, az eltelt idő igencsak jót tett neki. A szokásos módon nagy anyagtartalmú porter szépen összecsiszolódott a ribizlivel és így már remek kettőst alkotnak.
A szentandrásiak nevezetesek jóféle erős barnáikról és itt sem tudtak hibázni. Aztán persze meglehet, hogy az elsőt az aljáról kaptam és azért volt gyümölcsösebb. Sajnos érlelni az összetevők miatt legfeljebb egy évig lehet. Amúgy leginkább a Szent András Könnye áfonyás duplabakra hasonlít.
Azt nem mondanám, hogy a gyümölcsöknek semmi köze az alkoholhoz, mert látom lelki szemeim előtt a borosok és pálinkások szigorú tekintetét, de azért ezt a balti portert szívesen megízlelném önmagában. Főleg, hogy a hazai főzdéknél igencsak ritka madár ez a típus, sőt, eddig csak a Balkezes Bagollyal futottam össze.
Külalak: sötétkék színkód
Pontszám: 8/10
Ár/érték: 6/10
Név: Esthajnal '20
Származási hely: Magyarország
Gyártó: Szent András Sörfőzde
Összetétel: víz, árpamaláták (EU), valódi feketeribizli (5%) sűrítmény, lomló, sörélesztő
Alkoholtartalom: 8%
Beszerzés helye: Nemzeti Dohánybolt, Budafok Savoyai Jenő tér
Beszerzés ideje: 2020 november
Beszerzési ár: 1000 Ft
Kiszerelés: 0.33 l üveg