Illat: intenzív búza
Hab: krémesen lágy
Szín: arany opál
Az őszi Főzdefeszten találkoztam a Zirci Apátsági Manufaktúra söreivel először, tehát egy söridőszámítás szerinti friss sörről van szó. Az első szembetűnő dolog, az erős marketing, a másik a viszonylag olcsó ár. Egy új induló vállalkozásnál nagyon komoly teher a befektetett tőke mihamarabbi kitermelése, mert enélkül inkább bankban tartanák a pénzüket. :) Összeadva, a befektető részéről kevés tapasztalattal készült sör, komoly mértékű befektetés (csak egy kisebb főzde úgy száz millát kóstál), pénzigényes marketing, nagy mennyiségben gyártás és ezekhez a nem túl magas ár nem ad nagy elvárásokra jogosultságot. Ehhez képest érdekes, elfogadható lett a búza. Kicsit fájlalom, hogy májusi a lejárat, mert még most decemberben is csak kezd összeérni. Ennek fényében nem is csodálkozom, az októberi csalódott ratebeer.com értékeléseken. Legfontosabb mégiscsak az íz. Még most is nyers, savanykás, de szerencsére egy zömök búza alap van mögötte. Ami a legpozitívabb benne, az a korty végén levő utóíz, alkoholos testes, inkább édes, mint semleges. Azt figyelembe kell venni, nem egy klasszikus white sör, nincs benne sem citrusos ízesítés, sem más fűszer hozzáadva. Összehasonlítva a német búzákkal nem is jön ki rosszul, leszámítva az árát.Szerintem, ha később belövik az eltarthatóságot hosszabb időre és tovább érlelik legalább két-három hónappal, akkor jobb értékelések fognak róla születni. Semlegesen pontozom, mert lehet még később jobb, vagy ronthatnak is rajta, úgyhogy rajta tartom a szemem.
Külalak: Jó lett az elrendezés, logó felül középen, alatta a többi szövegtől jól elkülöníthetően jóval nagyobb betűkkel a gyártó neve, a címke színkódja segít a típus kiválasztásban
Pontszám: 7.5/10
Név: Zirci Apátsági Búza
Származási hely: Magyarország
Gyártó: Zirci Apátsági Manufaktúra Kft.
Összetétel: ivóvíz, búzamaláta, árpamaláta, komló, élesztő
Alkoholtartalom: 5.3%
Beszerzés helye: Prima V. ker. Arany János u.
Beszerzés ideje: 2015 december
Beszerzési ár: 499 Ft
Kiszerelés: 0.33 l üveg