Na ez már nagyon hiányzott. A Serfőző egy év kihagyás után sikeresen megrendezte az Indoor sörfesztivált, amelynek helyszíne ezúttal az InterContinental Hotel volt. A tömeg méretéből ítélve sokan ki voltak már szomjazva egy ilyen össznépi ivászatra.
Ami a technikai részét illeti, nyitásra épphogy csak elkészült minden. Például majdnem sikeresen pofára is estem nyitás előtt 10 perccel egy masszív fémszerkezetben a pénztárnál. A poharakat a Gellértből már ismerős módon ki lehetett cseréltetni tisztára, de az illetékes pult a rendezvény legszélén volt, így a másik végéről már nem biztos, hogy rászánta magát az ember átvágni a tömegen. Praktikusabb lett volna egy pohármosó kihelyezésre a vendégtér közepére.
Ami az „anyagot” illeti, minőségi tekintetben elképesztő széles volt a spektrum, a sörtípusok felhozatala ennél valamivel szűkebb vala. Voltak kiállítók, akik nem sajnálták a csúcsminőséget a jónéptől és végig üresen álló standokra is akadt példa, okkal. A kettő között pedig volt minden, mi szem-szájnak ingere. Madnezz kollégám váratlan okokból sajnos nem tudott részt venni az eseményen, így csak én tudok dezinformációkkal szolgálni. Ennek megszerzésére bőven volt lehetőségem a kiállítóktól, erre bizonyíték a velős, de szándékosan semmi érdemes dolgot ki nem felejtő beszámolóm.
Először a Val-Dieu cisztercita apátsági belga sörfőzdénél kezdtem, ahol nemcsak a forgalmazók (Mosselen belga söröző és étterem), hanem a sörfőzde Belgiumból érkezett képviselője is jelen volt. Négy csappal jöttek ki, de még ennél is több jósággal készültek. A legelső tételem a Blonde volt, komolyságát már a 6%-os alkoholfok elárulta, amit pedig egyértelművé tett a derekas malátatartalom. A szárazanyag 14 fokos, a testessége még ennél is többet éreztet. Nagyon finom, pincés, de eközben friss, selymes ízvilág, enyhén kesernyés, száraz lezárással, végig valódi belga karakterrel.
Az ünnepi sörük, a Noël kétféle portóival készül, vörössel és fehérrel. Nincs benne külön fűszer, mégis pikáns.
A Tripel egy élmény, a sok itthoni utángyártott vacak után felüdülés volt. Mély pincés ízvilág, szúrós buborékok, mégis pezsgős selymesség jellemzi ezt a mesterművet. 18 Balling fokos nedű, de csúszik és ez 9%-os alkoholtartalomnál veszélyes.
Mi egy gyümölcsmentes blog vagyunk, de ezt ismerniük kell a kedves Olvasóinknak. A Fruitée mennyei sör. Nem sajnálták ki belőle sem a malátát (pedig csak ilyen gyümölcsös sörre tudtam eddig példákat hozni), sem a zamatos Morello meggyet, ezáltal testes, de borzasztóan csúszik. Végre a természetes meggyíz mellett élesztős jegyeket is felfedeztem benne, már ezért kuriózumnak számít és kár lett volna kihagyni. A savasság és az édesség tökéletes harmóniában van a 9%-nyi alkohollal egyetemben, utóbbi pumaként bújik meg. Nagyon jó cezúra az ízlelőbimbóinknak két sör között.
Végül a gyártó nagyágyújához is szerencsém volt, a 10,5%-os Grand Cru tulajdonképpen egy ivóquadrupel. Nem túlzottan tömény, nem gejl, a komplex ízvilágában nem érezni konkrét (aszalt) gyümölcsöt, az enyhe szegfűszegen kívül más fűszert sem, igazából egy közepesen mély karamellíz uralja a kortyot, melyet körbevesz a harmonikus pörkölés.
Mindezt kétféle Trappista (!) Sajttal (!) lehetett kísérni, az egyik egy sörben érlelt volt. Mondanom sem kell, lealázott minden hasonló állagú élelmiszer-jellegű készítményt, amit e 93 ezer négyzetkilométeren trappistának csúfolnak. Nem hoztak ki hordóban Dubbel típust, azaz a 8%-os Brune-jüket, de az üveges verziójáról hamarosan lesz teszt, ahogy szép sorban a főzde többi termékéről is, csak példaként említve a Cuvée 800-at, amelyet a fennállásuk jelzett évfordulójára készítettek. Hát igen, azóta csiszolódik a szakértelem és ez meg is látszik az italkölteményeiken.
A másik stand, ahol belga söröket lehetett kóstolni, az maga a Belga Sörmester, alias Belgaco Kft. volt. Az „ivós” kategóriát egy 8,5%-os ale, a Filou képviselte. Csapról teljesen más, mint dobozból. Így nem annyira pezsgőre hajaz, hanem egy testes és erős blonde-ra. Az enyhe kesernye remekül zárja ezt a tökélyt.
Aztán következett a Kasteel 11%-os szopogatós desszertsöre, a Donker. Mogyorós és asztaltgyümölcsös jegyek tűnnek fel a kávés-csokis-gesztenyés alapvonulaton. Tömény, persze, hogy nem lóg ki az alkohol.
A másik belga standhoz hasonlóan itt is jelen volt a belga gyár követe, akitől megtudtam, hogy a blogunkon is szereplő Kasteel Hoppy már nem létezik, helyette a 4,5%-osra csökkentett Xtra-t vezették be. Belgiumba is betört az új trend, a könnyedebb típusok gyártása. Az Xtra vékonyabb testét kicsit erősebb komlózás kompenzálja, de ettől még szerencsére maradt az összetéveszthetetlen belga az ízvilága. További újdonságnak számít hazánkban a nitrós csapolás és a doboz oxigén helyett/mellett nitróval történő feltöltése, ami szignifikánsan emeli a sör élvezeti értékét. Van pár finomság a tarsolyunkban, így hamarosan bővítjük a blogon található Kasteel tesztek nem is oly régen elkezdett sorát.
E két pultot nehéz volt otthagynom, végül még szerencse, hogy a szomszédban volt a Beerside. A csapat nem véletlenül húzónév az országban. A stabil rajongói táboruk hamar rájuk akadt, csapürülésig itták a mennyei nektárokat. Tulajdonképpen a srácoknál végig állt a sor, szerintem több embert szolgáltak ki, mint a legpopulárisabb kiállítók. Akik ismerik a munkásságukat, nem mennek máshová. A Beerside-nál érdemes a „lazább” tételekkel kezdeni. A 4,5%-os Dugges Mango Mango Mango-val indítottam. Hát, a nevéből már kitalálható, hogy mi volt benne. Méghozzá jó sok, besavanyítva. Finom.
Szombaton pedig maga Cserniczky Boti csapolta a Ghidorah-t.
Orrbacsapott a friss maracuja, amelynek minősége a gondosan kiválasztott beszerzési helynek köszönhető, ami Ecuador egyébként. Aztán a vitathatatlan szakértelem a gyümölcsöt sörbe oltotta, megspékelte egy csokor genovai bazsalikommal és egy csipet inka napsóval és bumm így készült a Csokapik.
Aztán jöhetett a durvulás, az első ütést a Põhjala Bänger imperial stout vitte be, bang-bang, K.O. A 12,5%-os olajos hatású nedűben talán a vaníliát éreztem jól kivehetően, a leírásban szereplő aszalt szilvát és főleg a habanero chilit szerencsére nem. Egyébként van benne rozs is, a zab pedig a selymesség elérésében segít.
Feleim, még ezt is lehet tetézni. A Põhjala Cellar Series Banaananen már 13,5%-os szörnyeteget a rumoshordóban érlelés tette még bársonyosabbá. Esélyünk sem volt a józan távozásra. Ez alkalommal is tovább lettem kondicionálva, mint Pavlov kutyája. Máskor is ezek a sötét északi sörök fognak bevillanni és indul be a nyálelválasztásom, amikor meglátom majd a standjukat.
Ezután nézzük a többi külföldit. A cseh szekció igen tekintélyesnek bizonyult, közülük nekem a Ježek ízlett a legjobban, ami egy tök jó ivósör. Minden vonása cseh, nem nyújt se többet, se kevesebbet.
Volt a jó öreg Litovel Gustav, hozta a finom félbarnás ízvilágot. Sajnos nem volt a sima feketéjük, csak a citromos. A Lobkovicz Flying Cloud max egy Cseh sörfeszten számít különlegességnek, itt még a vöröses IPA ízvilág sem számított elégségesnek a kiemelkedéshez. A Permon a craftos vonalon mozog, így a kínálata a hazai kézművesekéhez konvergál inkább. Három IPA-t is kínáltak a P.A.P.A.-n kívül, utóbbiból csak annyira emlékszem, hogy valamivel jobb volt, mint a Fóti APACS.
A Hazy Citra egy ivós, citromos, egyértelmű ízvilágú NEIPA.
A Sherpa nem annyira jött be a furcsa mellékíze miatt, ellentétben kollégám üveges tesztjével. A Zaříkávač chmele egy jó keserű IPA, de ez sem egy túl bonyolult darab. Sajnos nem volt feketébb választék. Tudom, sok komló és ráadásul csehek de nem volt az a 'whoa"-érzésem.
Rittyentettek egy egész hangulatos kis bajor sarkot is az Erdinger jóvoltából. A 7 kihozott tételük közül egyszerre 2 volt csapon, a többi pedig rendesen lehűtve egy szekrényben várta a felkérést, hogy töltsenek belőlük a poharainkba. A Schneeweiße nem túl búzás, igencsak szűrt, édeskés, de nem banános jelleggel, ellenkezőleg, citrusos. Sajnos korántsem érezni benne a bajor búzák lágyságát. A sima Weissbier-nél is hasonlót tapasztaltam, ami miatt nekem a dobozos jobban ízlett. Az Urweiße esetében pedig szerencsére sikerült helyrehozni a megtépázott becsületét: a csapolt felejtette az üveges utáni csalódottságomat. Finom, a simánál értelemszerűen érleltebb, jó búzás, nem túl édes. A legjobban a Pikantus ízlett, aminek jól áll a belgás ízvilágot idéző karamelles pörkölés. Ennek fényében a Schneeweiße és az Urweiße túl van pontozva a blogon, a Pikantus meg alul.
A nemrégiben kiskereskedelmi forgalomban, igen borsos áron megjelenő Ohara’s söröket is teszteltem. Mondanom sem kell, nagy csalódás volt mindegyik. A vörös illata csalóka, a füstös karamellességből nem kapunk semmit a kortyolás során. Az íze savanyúkáposzta és nyomokban sincs az elvárt véres-kenyeres-sütis jelleg. Kollégám beszerzett egy dobozost, hamarosan értékelésre kerül.
A stout szintén vizes, de legalább annyiban jobb a Guinness-nél, hogy annál valamivel pörköltebb. Nem hiszem el, hogy csak ilyen gyenge sörök vannak Írországban. Most már jót is be kéne hoznia valakinek.
Na és akkor vegyük górcső alá a magyar kézműveseket.
A Fehér nyúlra túlhájpolt sorállás volt a jellemző. A Buddenbock-juktól sokkal többet vártam. Hozta a magyaros kemény víz-effektust, legalább egy kis karamellt fel tudott mutatni. A chilis-mangós-ananászos balhéjuk borzadály volt. Mégis szombaton 21h-ra teljesen lefogyott mindenük, érthetetlen okokból.
A Hedon is zárás előtt fogyott le, náluk a Credo volt a tuti. Egy komlós létére IPA-k közt is megállja a helyét, gondolom, mert nem sajnálták belőle a müncheni malátát. Rendesen itatta magát, ahogy üvegből is. A Winter Charlie-ban lévő hidegen főzött kávét több maláta tudná alátámasztani, így csak savanyítja a sört. Sajnos nem áll össze, pedig a rozsra buknék, mint a szárcsa. Mindenesetre egy fokkal jobb volt, mint üvegből.
A Timco kihozta új sörét, a HOPLO TDH DIPA-t. Végre egy tisztességesen összerakott IPA, a gyantás fajtából, egy valódi komlókavalkád.
Az Irish red-en csiszolva lett, kenyeresebb, de nekem még kicsit túl savanyú. Jelen volt a Friss is, ami egy bazsalikomos-citromfüves saison. Ezúttal nem ittam, de remek sör az is. Nem csodálnám, ha a 428-adik és a 429-edik IPA között valaki ilyennel öblítette le az ízlelőbimbóit.
A SIMA Brewing is igyekezett elkényeztetni a közönséget. A Nebula kizárólag új-zélandi komlókkal készült, abból is három fajta került bele, amik gondoskodtak a nem megszokott, már-már egzotikus ízvilágról. A különleges komlók nem citrusos érzetet keltenek, hanem meglepő módon epres lesz a korty beütése. Ez kicsit disszonanciával van az ital színével. Mindenesetre marha jó itóka.
Az Azaccus egy finom single hop TDH NEIPA, amely mind a testessége, mind a magas alfasavtartalomnak köszönhető olajosság miatt remek ivású. Muszáj is valamivel kiemelkednie a véget nem érő NEIPA dömping közepette.
A Choxymoron-ból a málnamentes verzió jött be, ami tulajdonképpen egy étcsokisan csernyés IPA, csokoládémalátával, nem pedig egy komlózottabb stout (utóbbihoz semmi köze). Kicsit sem édes és igencsak száraz.
A Hara’Punk Jack Lemon-ja igencsak jó sör. A laktózzal lekerekített, savanykás citromízt meglepően komoly intenzitással folytatta a vanília. Közepesen édes, amit remekül egyenlít ki a természetes citrom. Pale ale révén nem nehéz darab, emiatt jó ivású. Hát ittam is párszor. Azért megkóstoltam volna az Ipasake-t is, amellyel be volt harangozva a gerilla sörfőzde, de csak dobozosan lehetett megvásárolni.
A LöWOLF egyetlen sörrel jött ki, a Wonder Forest-tel, ami egy nem akármilyen milk stout kakaóbabbal, tonkababbal és kávéval. Mindhárom hozzávaló harmonikusan érződik, nem nyomja el egyik a másikat. Mindenesetre lehetne selymesebb, cappuccinosabb. Nem sok pörköltmalátás sör közül lehetett válogatni, de ez nagyobb mezőnyben is megállná a helyét. Lesz dobozos teszt.
Az Etyekiek is kihoztak pár nyalánkságot. A Pearl Edeck egy fehér musttal és pezsgőélesztővel készült sour ale finom boros jelleggel. A porterük kevésbé volt megpörkölve, de az édeskés kávés ízvilágot barnasörként jól hozta. Az IPA-juknak van egy jellegzetes falusi íze, édeskés, mintha virágmézt tettek volna bele. Nem véletlenül híres, az egyéniséget kedveljük.
Kint volt még a Parabolic Lázárus főzde, amely nemrég nyitott brewpubot a Bazilikánál. A 7,2%-os Amber Ale-jük kifejezetten jó sör, érdemes rájuk odafigyelni.
Csomó főzde nem ácsolt külön standot magának, hanem volt egy nagy söntés, amely 16 csapról mérte a közösbe beadott söröket.
Volt köztük iható is, mint például a már jól bejáratott HopTop Ceylon Buddy vagy a Fóti APACS. Előbbi kicsit kiüresedett az idők során, már nem adja azt a híres Earl Grey-feelinget, amiért sokan beleszerettek anno, bár most sokan biztonsági játéknak tekintették vagy csak túl gyámoltanok voltak az új ízekhez; az utóbbi meg egész jó volt, hiba nélkül. Sőt, e komlólavinában még egy kicsit többre is értékeltem a helyszínen a csínján bánt komlózottságával. A kóklerek a sóher vagy elrontott malátázottságot fedik el a túlzott komlózással. Régen komlóért epekedtünk, ma meg már herótunk van tőle.
A Fótiak kihozták még az ünnepi maradékot is, a Sánta Klausz-t. Végre egy mikulásos sör, ami jelzi a közelgő karácsonyt. A fűszerek közül a világos gyömbér érződött a legjobban, a sötétebbek közül semmi sem igazán, azokat a karácsonyi sörbe tartogatták. Mintha fehér forraltbor fűszerkeverékkel bolondították volna meg a nem olyan rossz alapot. A pulton pozitív csalódást okozott a Kecskemétiek 7% körüli laktózos stout-ja, ami nem volt olyan rossz a megérzésem ellenére. Ami kifejezetten borzadály volt, az a Stari IPA-ja és búzája. Az előbbi illatra édeskés, de ízre rossz értelemben keserű és túl savanyú (az üveges ezen felül poshadt is szokott lenni), míg utóbbi teljesen éretlen volt. Szerintem egy Valentins is jobb.
A Rizmajer egyetlen csappal fukarkodott kijönni, amiből pénteken a most megjelent Márciusi sörüket, szombaton meg a búzájukat csapolták. A märzen csak hazai viszonyok közt volt malátásan telt, még tán némi kenyeresség is jött, de egy kicsit túl volt komlózva.
És akkor jöjjön a legnagyobb blama: a YeastSide-tól 4 tételt is beígértek a Facebook-on, ebből mondom mi valósult meg. Első nap semmi. Második nap a Sümegi kirakta az asztala másik végére a Yeast plakátját és egy csapgépet, bármiféle felirat vagy ismertetőjegy nélkül. Külön kérésemre le kellett hajolnia a csaposnak a 2 rácsatlakoztatott hordóhoz, hogy bármiféle információt tudjon adni a tartalmukról. Nem tudom, hogy ez mennyire volt szándékos, nem akarok találgatni, de ez így írtó kellemetlen volt. Ha fél liter lefogyhatott zárásig, akkor sokat mondtam, ugyanis ki nem találtam volna, hogy az a csapgép nem egy pótdarab, hanem üzemben van. Nagyon hiányzott a placcról a honlapon feltüntetett Szent András is. Az Uradalmi sem volt sehol, pedig a beígért Rusty-jukra kíváncsi lettem volna. Azért ez a három főzde igen fényes csillag a hazai sörös életben.
Aki szeretett volna nagyon bekarmolni, volt lehetősége a boros asztalnál pálinkát is kikérni, amiből kurjantás híján teletöltötték a feles poharat. Töményből ezen kívül csak külön fizetős párlatok (leginkább ginek) álltak rendelkezésre, a bepromózott és eddig igen nagy sikert arató Matusalem rumot idén nem nyalinthattunk. Ami az ételkínálatot illeti, színvonalas minőségűek voltak a disznóságok, így még pár kör ser beleférhetett éjfélig. Az ajándékba kapott korsó nagyobb és jóval masszívabb, mint a korábbiak, de még nem éri el az 5 dl + habrétegnyi méretet. Összességében nagyon elégedett voltam, némi ügyes időzítéssel sikerült még nekem is kedvemre valót találnom a fesztiválon, amelynek megrendezése reményeink szerint évekig összehozza még a sörkedvelőket. Nie wieder durstrecken!
