Meglepően jó sörvásár veszi kezdetét az Auchan-ban, amely augusztus 4-étől 24-éig tart, azaz tulajdonképpen a nyára berendelt fölös mennyiségekektől igyekeznek megszabadulni. De a jót is meg tudjuk benne látni, sőt, látszik, hogy a Lidl sörvására milyen laposra sikeredett, ahhoz képest ez kimagaslónak tűnik. Sok tétel árazása idézi meg a "boldog békeidőket", a mai árakat tekintve árzuhanásról is beszélhetünk némely esetben.
A sörös szekció az akciós újság 26. oldalán kezdődik.
Az Auchan Nívó sörök nem olyan rosszak, a baráti árazást figyelembe véve meg korrekt ajánlatnak tűnnek. Egy hete ittam a Vidám vadkan nevezetű "imperial" stout-ot, sajnos volt egy kellemetlen csípős mellékíze.
A Cecei végre a beltartalmának megfelelő árazást kapott. A lagerük egész vállalható, az IPA-juk egy vizes szalmalé, a gyömbéres búzájuk pedig még annál is gyengébb.
A Kaltenecker Kangaroo IPA-ja magas pontot kapott tőlünk, ugyanis egykomlós volta ellenére komplex az ízvilága, kellemes meglepetés volt.
A fehér nyulak ennyiért jó áron vannak. Nem szeretem a NEIPA-t, mint fajtát, de a Turbid iható, viszont én rádobnám már azt a százast és a Horizont Hazy Queen-jét venném inkább.
A Horizont Morning Joe-ja egy nagyon jól eltalált kávés stout, ennyiért nagyon baráti. Ha jó a szavatossága, akkor érdemes őszre betárazni.
A First Countryside Buddha-ja azoknak való, akik szeretik az édes papajás IPA-kat.
A HopTop Table IPA-ja híg, vizes, még ennyiért is röhejes.
A Hedon Johnny Firpo-ja alól hiányzik a test, nincs se mélysége, se összetettsége. A Charlie Firpo-ban pedig sajnos nem állnak össze az ízek, pedig azon kevés sörök egyike, amiben van rozs.
27. oldal:
A Sörművek nagy kedvenc, az Oszkár APA-juk kiváló, jó tömény, nem érdemes kihagyni.
A Beertailor dobozos verzióban kiadott valami malátaszegény eurolagert kézműves árazással. Alsópolcos minőség, lehúzós áron. Belegondolva, a neve kitűnő választás, ugyanis én jelölném a Balatoni világos nívódíjra.
A Békésszentandrásiak közül a Magyar Vándor mostanában zseniális, kollégám szerint jobb, mint anno az első főzet. A Bandibá' IPA szintén nagy kedvencem. Ilyen áron mindkettőt ajánljuk.
A Viharsarok tételek közül az Éjsötét nevű american brown ale-el járunk a legjobban.
A Monyo söröket nem szeretem, így a Lazy Pirate-et jelölném meg arra az esetre, ha valaki ragaszkodik a márkához. De csak azért, mert az egy sötét, habár abból csak egy porter.
A Mad Scientist-tel nem tudom, hogy mostanában mi történt, ugyanis a webshopjukban a Monkey Temple 1120 Ft, miközben a hiperben 649. Csak nehogy ők is a kettős minőséggel játsszanak, amelynek az a lényege, hogy egy receptet "optimalizálnak", így kevesebb alapanyagból is kijön valami lightos verzió és azt olcsóbban adják a nagy üzletláncokban, miközben az eredeti receptúra szerint készülő cucc csak náluk vagy drága szaküzletekben érhető el, természetesen jóval drágábban. Amúgy pont a Monkey Temple-ről mondta most kollégám, hogy már csak árnyéka önmagának, nagyon vékony a teste. Nekem olyannyira annak tűnik külsőre, hogy nem bajor, hanem belga búzának nézem. Akármennyire is lebutították, ill. aromákra cserélték a sörben a belevaló terményeket, ennyiért full jó vétel.
28. oldal:
Na akkor végre rátérünk a SÖRökre. A csehek közül több kosármegtöltős ajánlatot is találunk. Remélem, hogy nincs az árstop miatt bevezetett mennyiségi korlátozás a "pirosarany" Konrad-ra, ugyanis túl sok gondolkodás nélkül abból egy tálca landolhat is a péntárnál. Remek ivósör, harmonikus ízvilággal. A picit fémes komlózásért cserébe sok malátát kapunk. Az idei még malátadúsabb, telt és a komlózás sem annyira fémes már. Zsírtuti tétel.
Maradva a márkánál, a Gepard ale-t javasolnám előszeretettel, ám az most csak árnyéka önmagának. Tavaly nagyon finom volt, idén jóval kevesebb benne az anyag és szét is van esve. A dark lagerük is ugyan olyan kerek történet, mint a világosaik.
A Svijany-k árai már a típusoktól függ. A Máz a gyártó alapsöre, a 450-et hidegomlózzák, a vaskosabb darabokat már a Kníže-től kell keresni, illetve a Rytíř is ajánlós. Kiváló cseh ivósörök. Kár, hogy 2022.08.05.-én a Savoya tele volt októberi lejáratúakkal. Főleg a hidegkomlós esetében kell elfelejteni a közeli lejáratot.
A Lobkowicz-ból mindkettő világos elvileg, a Habsburg-színű is. A vörös színűvel biztosan nem járunk rosszul, de gyengébbek mind a jobbik Svijany-knál, mind a Konrad-októl.
Ilyen árak esetén nem sok értelmét látom a 10-es Platán-nak vagy az Antonín-nak, a Kozel-nek pláne, ill. a Pilsner Urquell-nek sem, hisz most jobb cseh sörök olcsóbban vihetők nála. Egyébként az üveges még tűrhető, de a dobozos nagyon nem olyan, mint morvaföldön. Az Old Prague most szót sem érdemel ekkora leárazások közt.
A Bernard-dal időnként érdemes próbát tenni, de én már sokszor csalódtam ebben a régen pompás márkában.
29. oldal:
Elvileg most úgy áll a sorrend, hogy a Warsteiner a legjobb, utána következik a Radeberger, a DAB után pedig jön a Bitburger. Ezek között nem olyan brutális a minőségbeli különbség, inkább csak arról van szó, hogy valakinek ez az aromatika jön be, másnak pedig amaz. Már akinek egyáltalán ízlenek ezek a helles-re hajazó németségek. Akinek nem, annak a leginkább a DAB-ot ajánljuk.
Itt tárgyaljuk a címlapon megjelentetett Paulaner-eket. Ennyiért simán vihetők. A soroksári áruházban sosincs Hefe-Weissbier, csak a sima Weissbier, Hefe előtag nélkül. Ez bizony nagy különbség, mert a Hefe sokkal finomabb, sokáig etalonnak számított. Ha véletlenül van, akkor arra érdemes benevezni. Azért hadd tegyem hozzá, hogy Németországban rendkívül megdrágultak a sörök, szóval ezek az inflációs spirált időlegesen feledtető árak alkalminak mondhatók.
A belgák közül a Chimay-ok finomak, habár a kék (dubbel) és a fehér (tripel) is jobb, mint a piros. A Duvel a múltkor erőtlen volt, kevés ízzel.
Az import Zlatý Bažant szlovák, ahogy a minősége is félúton van a cseh és a magyar (licensz) között.
A Hobgoblin már rég volt ennyi, ahogy a Fuller's is.
A Brewdog mániát sosem érettem: egy hosszú évek óta teljesen elavult és ma már keveset nyújtó sörért miért kérnek ennyit és ki veszi meg ennyiért? Csak a hype az oka.
30. oldal:
Pécsett drasztikus minőségromlás következett be idén, minden tételük olyannyira gyenge, hogy alig lehet rájuk ismerni. A Szalon ennyiért újra belépősör lehet néhány hétre, azután újra a nonszensz kategóriává válik 280-ért. A Pécsiek búzájára azért érdeme sidőnként rákóstolni, hátha véletlenül sikerül úgy pár főzet, ami hasonlít az első néhányra. Meg azért is érdemes, mert más normálisabb búzát nem találunk itthon ilyesmi áron, csak a diszkontok sajátjait.
Eddig tartott a lényegi rész. Jó vadászatot kívánunk!