Marriott Indoor Sörfesztivál 2023
2023. február 24-25.
képes beszámoló, illetve országértékelő sörkép
Eljött a várva-várt alkalom, Magyarország egyetlen korlátlan kóstolást kínáló sörfesztiválja. Tavaly a nem túl messze lévő InterContinental adta a helyszínt és még csak éppenhogy túl voltunk a Covidon, most pedig mindenki várta már az első, korlátozásoktól teljesen mentes sörfesztet. Ennek megfelelően iszonyatosan sok ember jött el és be is engedték őket, ami már több szempontból aggályos volt. Maguknál a standoknál nem kellett sokat várni, de köztük mozogni nem lehetett a tömegben. De emiatt fordulhatott elő az is, hogy a második napon fél 8-8 körülre kiürültek a kisüzemiek hordói. Az eddig megszokotthoz képest jóval kisebbek voltak a poharak, ami a kezelésük szempontjából praktikusabb. Azonban fájó pont, hogy a hotel mosdóin kívül sem pohármosásra, sem cserére nem volt lehetőség. Egy-egy pultban volt pohármosó, amit én higiéniai okokból kerülök.
Kiállítói szempontból a beharangozott listához képest szignifikánsan kevesebben jelentek meg, köztük több olyan, akiket izgatottan vártam. Például a Val-Dieu, a Magyarországon forgalmazott egyik legjobb belga sör forgalmazója, nagy bánatunkra. A SIMA, a Hara'Punk, a YeastSide, a Parabolic Lazarus sem jött ki. Valamint több főzde csak vendégcsapon képviseltette magát, egy-egy tétellel. Ezek közé tartozott a Szent András, a FIRST, a MONYO, a HopTop, a Stari, a Bigfoot.
Kezdem a legpozitívabb benyomást produkálókkal. Számomra a rendezvény nagy meglepetése a Kecskeméti volt.
Vakteszten el se hinném, hogy magyar. A Tepache-ben az érett ananász mindent visz, amit rafinált mértékben tettek ellenállhatatlanná fahéjjal és szegfűszeggel. A komoly testet adó malátával remekül működik a muscovado cukor. Nagyon gyümölcsös, nagyon csúszik.
A másik letehetetlen tételük a Chai Latte. Egy anyaghiányossággal semmilyen körülmények között nem vádolható, 8,7%-os selymes imperial stout-ot agyonfűszereztek, de megint varázsmérleggel sikerült beállítani az arányokat. A fahéjas-szegfűszeges-kardamomos-ánizsos-(édesköményes-gyömbéres-feketeborsos) ízcunamit vállán hordozó nádcukros édesség kell hozzá, a laktóz pedig az egyébként rendkívül tömény italkölteményt brutálissá tette. Önmagában is az, de az a tény is számít, hogy tényleg hűen adja vissza egy igazi chai lattét a sör, ami a lecsengésében csúcsosodik ki. Szerintem az ilyen fűszeres söröket az égig emeli a laktóz, ami nem maszatol el semmit: minden egyes fűszer tisztán felismerhető a tökéletes egészből. Mindennek ellenére a stout pörkölt malátás jegyei nem kerültek teljesen elfedésre. Ez tényleg egy élvezeti cikk.
A vaníliás imperial milk stout-juk nagyon édes a rengeteg laktóz miatt és a lecsengésében jön a bourbon vanília is. A hozzáértést a legegyszerűbb sörök megalkotásában lehet lemérni. A Passion Fruit Pale Ale-jük is teljesen jó. Maga az alaplé is rendesen meg van csinálva, nincs elfedve semmi az amúgy ízintenzív maracujával. Állításuk szerint rengeteg gyümölcs van benne, nekem érzetre nem volt túltengés, de azért így is elég, hogy frissítsen.
A Belga Sörmester sem hagyott alább: 4 csapján tavalyhoz képest más tételekkel igyekezett edukálni a közönséget.
Volt La Trappe Tripel, amely üvegből sokkal jobb. A Delirium Argentum egy belga IPA, ami fűszeres, testes, grapefruitos és karamelles jegyekkel rendelkezik.
A Beerside egész szép állományt rakott ki. Dobozból sokféle újonnan érkezett importcucc volt kapható, ezek többsége a magyar piacon forgalmazott tételek felső tízezrébe tartoznak. Mellényúlásra hasonlók az esélyek, mint a lottó ötösre. A csapról osztott sörök pedig most inkább gyatloviak voltak: nem jók, de nem is tragikusak. Elsőként a First-tel közös kollaból, a Pralinéból kértem. Jobb volt, mint amire számítottam, de a Beerside-nál eddig túl jól voltam tartva az ilyenekhez.
Volt még a srácoknak Põhjala Laagerjük, melynek kihozása jó ötlet volt. Ugyanis itt szélesebb körben megismerhetik a magyar fogyasztók, hogy milyen az, amikor nagy gonddal készítik el a sörös szakma "trappista sajtját". (Ez rossz példa, mert az eredeti speciel nyugaton sokkal jobb).
Igen, a múlt században tömegtermékké vált a lager, minőség tekintetében már elértek minden mélységet és az lett a közhalandó számára 'a sör". De mostanság, amikor top főzdék a megszokott magas fokú szakértelmükkel, minőségi hozzávalókkal tisztességesen elkészítik, be kell vallanom, igazán nagy "wow érzés" nem fog el. Ez nem azt jelenti, hogy a nagyüzemiek is a felsoroltak szerint készítik a lagert, hanem hogy ilyen a típus. Ennyit tud. A Põhjaláé hiába tisztességesen fingszagú- és ízű, enyhén édeskés, de nem tud annyival többet, hogy megérje hozzányúlniuk a típushoz a kézműves termelőknek. Akkor sem lesz jobb egy craft lager a B*BOP leggyengébb gyártási melléktermékénél, ha szenteltvízzel készítik. Erre megérte csapra verni a jónép előtt a Põhjalát. Így már nem is tűnik olyan förtelmesnek egy Beck's.
Szombaton az InVitro Healer-jét kóstoltam, ami egy stout. Tévesen milk stout volt kiírva. Magas a pontszáma az Untappd-en, de nekem nem jön be. Nincs szarvashibája, de valahogy nem esik jól.
Végül a North Brew Transmission IPA-val zártam a sort náluk. A 6,9%-os alkohol ellenére olyan könnyű, mintha session IPA lenne. Pikásnan pomelós, citrusos ízvilága van, miközben a komlókeserűség viszonylag visszafogott. Díjnyertes sör, okkal.
Beszereztem tőlük a Brekeriet Slice & Dice uborkás gose-jét, amiről a tesztelés során megállapítottam, hogy igazam volt pár sorral feljebb, miszerint a srácok csak qrva jó vagy még annál is jobb söröket engednek csak be kamionnal az országba.
A másik főzde, amelyik félig meglepetésszerű teljesítményt tett le az asztalra, az a Hübris volt.
A furcsán besavanyított stout-jától és a Gösser Naturzitrone-től messze nem álló cuccaitól egészen feljött. Csomó söre élvezhetőbb, mint a Fehér nyúlé. Első meglepetésük a session IPA-juk volt, majd kollégám is nézett még egyet a dobozon, amikor a NEIPA-t tesztelte, most pedig a saison sörük lett igencsak korrekt. A feszten rákóstoltam a sout-jukra és nem teljesen sikertelenül javítottak rajta. Például eltűnt az a fura, bántó savanyság és jól megpörkölték a malátát. Szóval már egyre kevésbé fog minket váratlanul érni, ha legközelebb előjönnek valami ütős anyaggal. A saison-jukról itt a tesztjük.
Ami viszont előre megmondható fejlődési út volt, az a LöWOLF.
Sok jó közös tulajdonságaik közt kiemelném, hogy minden sörük kortyérzete selymes, lágy, kerek, jól esik inni. Már a tavaly kihozott Wonder Forest is egy messziről kiszúrtan anyagban gazdag, jól összerakott, remek sör volt. Most az hígabb lett tavalyhoz képest, de inkább a tavalyi volt túl tömény, részint a tonkabab mennyisége miatt, ami már a túladagolás közelében volt. Ezútal inkább az erdei gyümölcsös aromák kerekedtek felül. Finom, selymes, laza. Ugyanolyan jól csúszik, mint egy világos sör. Most akkor nézzük az újdonságokat. A LöWOLF az elmés csavarjaival hiánypótló főzeteket alkot. Ott van például a Fruuthie-Smoothie Hurricane. Elég tisztán érezni a világos gyümölcsöket (narancs, grapefruit, kevés pomelo), a savanyságot pedig laktózzal tompítják, krémesedve mintha megjelenne némi banán is, a végén talán vanília is jön az utóízében. Lágy és testes sör, a gyümölcsösökre jellemző éles fanyar lecsengés nélkül.
A Seagull egy duplán hidegkomlós (DDH) milkshake hazy IPA. Kaptam belőle dobozzal is, és mivel arról már korábban megírtam a tesztet, így össze tudom vetni minkettőt. Csapról inkább baromi keserű és NEIPA-snak hat a rossz NEIPA tulajdonságok nélkül. Dobozból inkább a lédús pomelós, fehér grapefruitos aromák tobzódnak. Nagyon ott van a szeren. A LöWOLF Dö B Port pedig egy nehézsúlyú bajnok, anyagtartalomban a fesztiválon kiütött mindenkit a viharba. Ez egy laktóz hozzáadásával készült imperial baltic porter aszaltszilvával és egy csipetnyi fahéjjal és vaníliával. A 12%-ával töményebb, mint az Unicum a 35%-ával, mégis krémes, ezért veszélyesen itatja magát. Pedig utálom az aszaltszilvát. Egyszerű: a LöWOLF ért hozzá. Kijelenthető, hogy van egy újabb stabil sörfőzőmester az ország craftpiacán.
A TIMCO sörcsap nélkül, de jelen volt. Van új tétel, a Rudolf, amely egy rendhagyóan komplex ízvilágú, de könnyed porter. Mivel karácsonyi kiadás, ezért van benne minden, mint a Mikulás zsákjában: füstölt maláta, chili paprika, narancshéj, fahéj, szerecsendió és barnacukor is. Érzetre valószínűleg a malátakombónak betudhatóan olyasmi, mint a hidegen csepegtetett kávé, erről pedig a Hedon Winter Charlie-ja jutott az eszembe. Tim tovább ment, mert chilit is rakott bele, amit én csak sós ételekben tartok helyénvalónak. Szerencsére az ízlelőbimbóink csak az enyhe paprika ízt detektálják, a csípősség nélkül.
Az általam favorizált és a magyar piacon hézagpótlónak számító Irish Red összetevőiben változás következett be és sajnos esett a színvonala. A Hoplo TDH DIPA most is remek. Komplex, favágós (fenyőre és gyantára gondolok) ízvilága most is az élbolyba sorolja.
A Hedon is elég sokféle termékkel jött ki. Már van sörpárlatuk is. A Charlie a szokásos volt, a Charlie örök.
A Helmut búzához még nem volt szerencsém, ahogy a Fekete-szakállhoz sem. Az előbbi egy szűretlen bajor búzasör. Iható, de csak utángyártott. Az utóbbi pedig egy 9,2%-os imperial stout. Igen száraz, de nem elég ízes, a Szergej sokkal jobb volt.
Jó volt látni a Szarvasit, amely már kikopott a Spar üzleteiből, pedig jó ár/érték arányú dolgaik vannak. A ribizlisükkel már a polcokon nem találkozhattunk, ezért arra vetettem rá magam. Finom. Igazi gyümölcs van benne, az erjesztésből fakadó jellegzetes íz a nagyi lekvárjára emlékeztet.
A Sümegiekre sincs sok panaszom. Ahányszor lekóstolom, sosem okoz nagy csalódást. Jobban tartja a minőséget, mint néhány, sokkal ismertebb főzde. A sárgabarackos búzájukra megint rácuppantam. Finom, az ízek egyensúlyban vannak. Nagyon gyümölcsös, az édeskés sárgabarack tisztán jön, de a búza is egész korrekt, illetve az üde savanyság jól esik. Itatja magát, szóval akkor jó sör.
Az Etyekiek jöttek ki talán a legtöbb csappal. Talán 6 is volt az. A fügés Belga Triple-jük még messze van egy letisztult belga tripeltől. Jó az égetett karamellás illata, de ízében a jellegzetes etyeki alapsör benymása van az embernek. Mutat gyümölcsös és bronzos jegyeket, még tán a füge is közepes fantáziával beleképzelhető, de nem igazán hozza a szintet. Én a fügét minden más belga sörtípusba raktam volna, de nem tripelbe, illetve a tripelbe csak olyan cucc való, ami illik az ásványos-pezsgős ízvilágaba. Itt a koncepció hibás szerintem.
A Columbia Coffee Oatmeal Stout szintén nem hozza a típustól elvárhatókat. A típusában szereplő oatmeal (zabpehely/zabkása) és stout ellenére teljesen testetlen. Olyan, mint egy jó keserű amerikai hosszú kávé. Porternek jó, de akkor édesebbnek kellene lennie egy kicsivel legalább.
A Princessin Edeck a Királyleányka szőlőből készült borra (és mustra) épül. Azt nem tudom, hogy mennyire autentikusan hozza a (bor) típust, de a sör jó. Ugye itt a savanyság és a fanyarság van a középpontban, azt kell vizsgálni. Nekem jók az arányai, friss, üde, csúszik. A Groovy Edeck a zöldvetelliníre épül, az már nem ízlett annyira, mert furcsa, kellemetlen aromák is jöttek.
A Fótiak is kijöttek, nagy erőkkel.
A Zwickl-nek gyenge az ízvilága és túl szénsavas volt, ami üdítővé fokozta le. Lehet így akarták az ismerten alacsony ízintenzitásból kihozni a legtöbbet, de hiába erőltették rá az ízlelőbimbóimra. A Bitburger Dry Hop'd Zwickl sokkal jobb. A Keserű Méz régi motoros. Keserűnek keserű, de nem mézesebb, mint a nagyüzemi csehek medové/medovy sörei. A Fruit Garden dinnyés-lime-os búzasör volt a feszt egyik legrosszabb itala. Ezzel vélhetően a főzde is tisztában volt vele, hiszen az Untappd-en 2,44-t kapott, ami egy egésszel alacsonyabb pontszám, mint a Fruit Garden sorozat meggyes tételéé. Mivel erjedt bólé íze volt rossz utóízzel, ezért feltételezhetően itt "öntötték ki" a beragadt mennyiséget. A görögdinnye nem jön, bár azzal eleve nehéz dolgozni, mert ugye természeténél fogva nagyon kicsi az ízmennyisége. A lime meg túl intenzív ízű, éppen ezért amikor megromlik, akkor erősen kikívánkozik a szánkból. Olyannyira rossz volt, hogy a búza alap fel se tűnt.
A gyengeségről jut eszembe a velük szemben lévő Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete, ami vegyessaláta standokkal szokott megjelenni, szakmai tudásban nulla felkészültségű diákmunkásokkal. Kiírták az itallapra egy kolozsvári főzde két cuccát, de adni nem tudtak belőle, mondván, hogy csak a következő nap lesz belőle. Éltem a lehetőséggel és akkor már rákóstoltam pár magyar főzde régi klasszikusára. A Szent András Bandibája érzékelhetően romlott, pedig szinte etalon IPA volt. Ezt részint azzal érdemelte ki, hogy nem csak keserű volt, hanem tiszteletet parancsoló malátaágy is volt alatta. Mára ez eltűnt, pedig ez tette azzá, ami. Túl egyszerű, egysíkú lett. A FIRST First Gelato Orange Vanilla Tornado-ja egészen iható. A narancsos Szobi és a maracujás Happy Day közt lebeg, elviselt volna több tejszín-érzetet, ha már fagylaltot akartak megjeleníteni. Ennél a pultnál lehetett Pécsit is választani. Gyorsan rákóstoltam a búzájuk jelenlegi állapotára. Jobb, mint tavaly ilyenkor, de azért még nem tért vissza az aranykor.
A csehek uralták a belső szigetet. A Rychtář Premium jó ivósör, az arányok el vannak találva. A komlója csemegés (nem zöldséges). Le lehet vele húzni egy estét.
A Rychtář Rataj kicsit más, de nincs egetverő különbség annak ellenére, hogy ezt négyszer komlózták meg. Szűretlenebbnek hat, a kesernyéje kicsit szárazabb utóízt ad.
A Litovel Gustav 13°-ja viszonylag ismert itthon is. Rákóstoltam, a keserűségen kívül semmit nem tudott nyújtani. A Pšeničné pivo furcsán édes, nem jó.
Az Uherský Brod Patriot 11° nem rossz mosósör egyszerű ízvilággal. Megint kijön, hogy kevés alapanyagból is tudnak korrekt söröket főzni a csehek. Biztosan nincs sok maláta benne, de mégsem érezni a hiányát.
A Lobkowicz-nál dunsztom sincs, hogy a 11°-es platán alatt melyikre gondolt a költő.
A Premium ležák 4,7%-os, ez meg 4,6% volt. Igazából majdnem ugyanolyan volt, mint a 12°-es, csak ugye nagyobb anyagtartalommal még inkább érezni azt a sokaknak kellemetlen fémes mellékízt, ami sajnos csapolva is ott van.
A Ježek 11°-el most is teljesen jól el lehet lenni. A Ježek Kvasnicový szűretlen, több élesztővel készült, ez is príma. A gyártó jól eltalálja az arányokat.
A Holbánál szintén elképzelésem sincs, hogy mit itattak velünk. Ugyanis Polotmavá néven van egy 4,7%-os amber lagerük, 6,1%-os sörük pedig egyáltalán nincs is.
A Holba Premium Dark pedig egy németesen édes, könnyű dark lager. Nem jött be.
A leírásában megadott Šerák pedig a 4,7%-os pilsnerük, a Šerák Speciál pedig egy 6,2%-os 13,51°-os Märzen. Rejtély.
A Permontól a Pumpkin Ale-t kósoltam. Megnyerő színe ellenére semmi tökre emlékeztető íze nem volt. Mindenesetre ez a vöröses/félbarna sörük ízvilága semmilyen, teljesen vízízű.
Az Erdinger sörpadjai az elsőtől az utolsó percig tele voltak.
Tavalyhoz képest üvegből kisebb választékot számoltam. Hát igen, a német sörpiac betérdelt az alapanyag és energiaáraknak köszönhetően. Mondjuk ennek ellentmond, hogy a Bitburger, a Radeberger meg a helles világ többi exportja már lassan olcsóbb, mint a Borsodi, a Dreher vagy a Soproni. Hiába, a minőséget meg kell fizetni :D
Az Urweisse volt csapon is, az finom, citrusos, de lehetne malátásabb. Valahogy legyengült az évek során, pedig pár éve az emlékeim szerint egy erjedés-hangsúlyos darab volt bivaly testtel.
Megkóstoltam még a szintén csapon lévő új helles-üket. Hát, vakok közt félszemű a király.
A Pikantus továbbra is a kedvencem a gyártótól. A belgás jegyek és a komolyabb pörkölés a németeknél gourmet sörré avanzsálja a főzetet. Erre ők is rájöhettek, mert az arany címkére később rányomtak egy nemesi vörös tógát.
Volt egy ilyen németes-horvátos(-öszterrájhos) szekció is.
A Krombacher búzája egészen jó volt. Kicsit banános, de inkább a citrusos, frissítő fajta. Eléggé testesnek is érzékeltem.
A Zipfer Märzen-re kíváncsi voltam csapról, hiszen úgy itthon még nem itta senki. Sajnos csak üvegből töltögették, ami még előre kódolva langyos is volt. Iható, szerencsére csak visszafogottan helles-es.
Kíváncsiságból a Karlovačko-t is megkóstoltam, amit oly szívesen fogyasztanak a magyarok a horvátországi nyaralásuk alatt. Rosszabbra számítottam, egy eurolager-nél ihatóbb.
A Fehér nyúl is hamar lefogyott, érthetetlenül. A core söreik egyre gyengébbek, az újak pedig olyan szánalmasan rosszak, hogy nem nagy kedvvel megyek oda a pultjukhoz.
A Csíkiekre is sajnálom a pénzt a boltban, úgyhogy most megkóstoltam a Vadmálnát. Egészen jó, de azért érezni, hogy nagyüzemi. Túl kemény vizű, zamattalan, ill. kicsit mű a gyümölcs, mondjuk egy Szarvasihoz képest.
Meglepő módon meggyes sör nem is nagyon volt (bezzeg a Belvárosin), leszámítva a Mort Subite-t. Viszonylag korrekt, bár én a Val-Dieu-hoz vagyok szokva.
Az Uzinger borászat kiváló borokat készít, illetve likőrökből is kikértem a kínálatot.
Összegzésképpen, szeretem az ilyen fesztiválokat, mert innen kaphatjuk a legszélesebb látókört a hazai sörpiacra, még akkor is, ha nyilván valamennyire torzan jelenik itt meg a kínálat. Nagy tanulság, hogy a magyar főzdék általánosságban (van pár kivétel azért) pont ellentétei a belga apátságiaknak. Ha nálunk megjelenik egy tűrhető sör, akkor az borítékolhatóan 3-4-5 év múlva csak halvány árnyéka lesz önmagának. A belgáknál pedig 300 év alatt nem hogy leromlik a színvonal, hanem még csiszolják is. Nem tudom, hogy hova vezet ez a havonta 3 új sörrel való előrukkolás, amiből jó esetben 1 jó, de a hosszú sörforradalmi évek alatt eljutottunk oda, hogy nem kevés magyar craft beküzdötte magát az élelmiszer kiskereskedelmi áruházláncok polcaira, viszont ennek az ára az volt, hogy ezen termékek minősége több ok miatt hozzáidomult a nagyüzemiekéhez. Szóval ha jó kézműves sört szeretnénk, akkor azt ne nagy boltokban keressük. Hiszen ahová szerződés kötelez, hogy nagy mennyiségben kell időre szállítani, ráadásul nyomott áron (nyilván nagy kedvvel főzik és pakolják meg a kamionokat a sörfőző mesterek), ott borítékolható a színvonal csökkenése. Tehát visszatérve, sziporkázik a piac, de azt hiányolom, hogy nem igazán alakult ki core range választék a még jó söröket készítő főzdéknél, így folyton hesszelni kell az újdonságokat, különben lemaradunk róla és persze itt mindig becsúszik valami csalódás. Hiszen valami jól sikerül, valami meg nem. A gerilláknál ez ugye az alap létforma. A core range értelme az, hogy ha valamit nagyon jól eltalálok, akkor mindig fogok belőle gyártani, évtizedekig ugyanazzal a receptúrával és a fogyasztók is tudják, hogy mire számíthatnak, így amikor megkívánják (és megkívánják, mert tudják, hogy jó és 10 éve az), akkor sosem csalódnak benne, sehol (másik megye éttermében). Ahol kialakult core range, azok szállítanak áruházláncokba, viszont az imént ismertetett okfejtés miatt nem vonzóak és külföldön nem versenyképesek. A nagyüzemek meg jót röhögnek a markukban, mert a vendéglátóipari törvények csak papíron garantálják számukra az esélyegyenlőséget a versenyhátrányuk enyhítésére végett, a valóságban a 3 nagy diktál és uralja le a piacot, monopolárakat szabva a lőréiknek. Szóval ha nem lennének ezek a sörfesztiválok, akkor a néhány ezer emberen kívül a kutya se ismerné a magyar kisüzemi sörfőzdéket és a termékeiket. Aki meg még itt sem jelenik meg és nem promotálja magát azzal, hogy kiáll az emberek elé, annak marad a párszáz fős járási vendégkör kiszolgálása és esetleg a webshop. Szóval idén is megérte kimenni.
