Illat: savanykás, élesztős, kávés, enyhén alkoholos
Hab: szép beige, nagy, lágy, paplanos
Szín: sötét mahagóni
A belga határ közelében lévő Zundertben élő ciszterci szerzetesek 2007-ben még marhafarmot üzemeltettek, 2013-ban pedig már bemutatták első trappista sörüket, majd 2018-ban tesztünk alanyát, a quadrupelt Zundert 10 néven. Ezzel ők lettek a második trappista sörfőzde Hollandiában.
Az ajánlott fogyasztási hőmérséklet a címkén 8-10 fokot ír elő, de ez ne tévesszen meg senkit, ugyanis a főzde a weboldalán 10-14 fokot javasol, helyesen. A fogyasztási élmény merőben függ a hőmérsékletétől.
Túl hidegen az ember hiába számít kavalkádra - ami jogosan várható el a műfajban -, de elsőre csak egy igen erősen szénsavas (ettől habos lesz) és savanykás kávés stout-ra emlékeztet, az étcsoki keserűségével, amit felturbóztak némi rummal. Ráadásul az alkohol a korty vége felé haladva egyre erősebben mutatja meg magát, ami egy kicsit kellemetlen.
Várunk. Egyébként más oldalak meg sem említik a kávét, a legtöbben fügét, datolyát, mazsolát, erős karamellt, némi kenyerességet és érett banánt éreznek bele. Nos, ezek tényleg ott vannak, de még szobahőmérséklet körül is csak mérsékelten jönnek elő. Akor viszont kellemesen fűszeres, gazdag ízvilág tárul elénk, pörkölt magvas jegyekkel, a végén földes keserűséggel zárva. A korty közepesen testes, felmelegedve lágyul az érzet.
Nagyon vártam egy 9-10 pontos sört, de nekem túl erős volt a kávéíz és a savanyságának intenzitása (ami szerencsére melegen már kellemesre csillapodik), valamint rettenetesen hiányoltam az édességet. De még mindig jobb az összhatás, mint a Pannonhalmiénál, amely esetében üres a korty. A Chimay Blue egy kegyetlen finom mogyorós quadrupel, nagy kedvencem az alacsony és mély tónusú ízek mestere, a Gulden Draak 9000, amely talán a legédesebb a felsoroltak közül; bár megértem azt is, ha sokaknak a Trappistes Rochefort 10 az etalon. Szóval 1500-öt kipróbálásra sem ér meg szerény véleményem szerint.
Külalak: A katolikus egyházban nagy jelentőséggel bíró lila, gótikus írással.
Pontszám: 8/10
Ár/érték: 4/10 (1500 ft)
Név: Zundert 10 Quadrupel
Származási hely: Hollandia
Gyártó: Trappistenbrouwerij De Kievit
Összetétel: víz, árpamaláta, cukor, komlók, fűszerek, élesztő.
Alkoholtartalom: 10%
Beszerzés helye: Csakajósör
Beszerzés ideje: 2020 november
Beszerzési ár: 1050 Ft (teljes áron 1500)
Kiszerelés: 0.33 L üveg